Szép kártya adózása 2023

A Széchenyi Pihenőkártya, röviden SZÉP-kártya egy béren kívüli juttatás, melynek eredeti célja a hazai turizmus fellendítése volt. Mára ez már csak részben igaz, 2023. augusztusától az év végéig újra fel lehet használni az adókedvezménnyel kapott összeget bolti élelmiszervásárlásra is. Ráadásként a munkavállalók december 31-ig 200 ezer forint plusz pénzt is kaphatnak a SZÉP-kártyájukra egyszeri juttatásként. Összefoglaltunk minden információt, amit 2023-ban a SZÉP-kártyáról és az arra érkező pénz felhasználásáról tudni érdemes. 

A Széchenyi Pihenőkártya az egyik legnépszerűbb munkabéren kívüli juttatás, sok munkáltató él is ezzel a lehetőséggel. A feltételek gyakran változtak, különösen az elmúlt néhány évben. Legutóbb június közepén jelentett be számottevő módosítást a kormány, ami 2023. augusztustól lép majd hatályba. 2023 végéig a SZÉP-kártyát újra fel lehet használni a bolti élelmiszervásálásra, és december végéig a maximum 450 ezer forintos adókedvezménnyes keret megnő egyszeri, maximum 200 ezer forintos juttatás lehetőségével.

A 2023. június 19-én megjelent Kormányrendeletben újabb kedvező, SZÉP kártyákat érintő változásokat tettek közzé. Plusz 200.000 forinttal nő a béren kívüli juttatásként, SZÉP kártyákra utalható keretösszeg, valamint a SZÉP kártyákon lévő teljes keret hidegélelmiszer vásárlására is használható augusztus 1-től. Egy korább döntés értelmében január 9-én megszűntek a SZÉP-kártya zsebei és csak egy számla áll a SZÉP-kártya mögött.

SZÉP-kártya változások 2023. augusztus 1-től

Június 19-én megjelent a SZÉP-kártya felhasználásának veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról szóló 237/2023. (VI.19) kormányrendelet, amely megemeli a kedvező feltételekkel adható SZÉP-kártya-támogatás mértékét, és kibővíti a kártyán lévő összeg felhasználási lehetőségét a hideg élelmiszerek körével.  

  • 2023. augusztus 1-től béren kívüli juttatásnak, tehát kedvezményes adózású juttatásnak minősül az SZJA törvényben meghatározott éves rekreációs keretösszegen felül (450 000 Ft),attól függetlenül a SZÉP számlára utalt legfeljebb 200 ezer forint juttatás is. Az összeget nem kell arányosítani 2023. évre.
  • A munkáltató a fenti legfeljebb 200 ezer forint támogatást több részletben is utalhatja a munkavállaló SZÉP-kártyájára.
  • Ha a munkavállalónak az adott időszakban több munkáltatója van, a 200 ezer forint támogatást minden munkáltatótól megkaphatja.
  • A legfeljebb 200 ezer forint összegű juttatást nem kell a munkában töltött napokkal arányosítani, az teljes összegben járhat,  akkor is ha munkavállaló munkaviszonya nem áll fenn a teljes adóévben. Amennyiben a munkavállaló új munkaviszonyt létesít, akkor az új munkáltató is utalhat a SZÉP-kártyájára legfeljebb 200 ezer forint összegben pluszjuttatást.
  • 2023. augusztus 1-től kereskedő által értékesített hideg élelmiszer vásárlására is felhasználható a SZÉP kártyán lévő teljes összeg, jelen szabályok szerint 2023. december 31-ig.

A fenti változások nem véglegesek, 2023. december 31. napjáig lesznek érvényben. 

Fontos, hogy a legfeljebb 200 ezer forintos további juttatást – a 450 ezer forintos rekreációs kerettől eltérően – a munkaviszonyban töltött idővel nem kell arányosítani, valamint a kibővült felhasználási lehetőség nem csak az egyszeri támogatásra, hanem a kártyán lévő teljes összegre is vonatkozik.

A támogatásnak a megemelt éves rekreációs keretösszeget meghaladó része egyes meghatározott juttatásnak minősül. A meghaladó rész utáni az adóterheket (33,04 %) a juttatás hónapja kötelezettségeként kell megállapítani, bevallani és megfizetni.

A SZÉP-kártyára utalt támogatás kizárólag a munkavállaló és társkártyával rendelkező közeli hozzátartozója által történő vásárlásokra használható fel, készpénzre nem váltható át.

A szabályozás az alkoholtartalmú folyadékokra, valamint a dohány- és feldolgozott dohánypótló termékre nem vonatkozik.

Három SZÉP kártya zsebből egy – de melyik számla marad?

Január 9-től megszűntek a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) alszámlái, a jelenlegi három zsebből csak az egyik marad meg. Kártyakibocsátótól függetlenül mindenkinél egységesen a szálláshely zseb fog megmaradni. Tehát a szállás alszámla a SZÉP Kártya egyedüli számlájaként működik tovább.

A szálláshely zseb számlaszáma minden munkavállalónál változatlan marad, tehát nem szükséges új számla nyitása.

A SZÉP kártyára utalható összeg nagysága

Az eddigi SZÉP-kártya alszámlák értékhatáraira vonatkozó előírások, így az adókötelezettség is ezentúl csak a rekreációs keretösszeghez igazodik. Ez alapján évente 450 ezer forintot lehet béren kívüli juttatásként (28%-os adóteher mellett) a számlákra utalni. Az kedvező adózású összeghatár feletti rész egyes meghatározott juttatásként (33,04%-os adóteherrel) adózik. Tehát a SZÉP-kártyára utalható keretösszeg nem változik, csak ezentúl nem kell zsebenként figyelni a kereteket.

Természetesen a 450 ezer forintos keret csak az egész évben fennálló munkaviszony esetén érvényes. Ha a munkavállaló munkaviszonya csak az év egy részében áll fenn, akkor a 450 ezer forintnak a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás alapjául szolgáló jogviszonyban töltött napokkal arányos összege adható.

Így alakul a SZÉP-kártya adóterhe

A béren kívüli juttatásokra vonatkozóan a kedvezményes közterhek a SZÉP-kártyák esetében 2023 január 1-jétől változatlanok. Béren kívüli juttatásként 28 százalék (szociális hozzájárulás és szja) fizetendő. A kedvezményes keretösszeget meghaladó rész egyes meghatározott juttatásnak minősül, ami után a munkáltatóknak 33,04 százalékos adókötelezettséget kell megfizetni.

Mi történik a megszűnő SZÉP-zsebeken lévő pénzzel?

A vendéglátás és a szabadidő zseben lévő pénzeket 2023. január 8-án a kártyakibocsátók átvezetik a szálláshely zsebre. Ezeket az összeget január 9-től már egységesen a szálláshely számlán  érik el a munkavállalók. Az az összeg, ami eredetileg a szálláshely zsebbe érkezett, változatlanul ott is marad.

A SZÉP kártya felhasználhatósági területe 2023-tól

Nem történik változás a SZÉP kártyán lévő összegek eddigi felhasználási területeiben, a vendéglátás és a szabadidő zseb teljes felhasználási körét átveszi a szálláshely zseb. Ezt azt jelenti tehát, hogy a SZÉP-kártya felhasználási köre ugyanaz marad, csak ezentúl a szálláshely zsebről lehet minden SZÉP-kártyás szolgáltatásért fizetni.

Pontosan mi számolható el a SZÉP-kártyás fizetéseknél?

 

Szálláshely szolgáltatással kapcsolatban a magyarországi üdülések költségei számolhatók el, függetlenül attól, hogy a pénzt közvetlenül a szálláshelyen vagy egy utazási irodának fizetjük ki. Emellett akkor is fizethetünk a kártyával, ha egy szálláshelyen nem veszünk ki szobát, de fogyasztunk az étteremben vagy bemegyünk a komplexumhoz tartozó fürdőbe vagy wellness részlegre.

 

Szálláshely szolgáltatásnak minősül többek között a szállodai szolgáltatás, egyéb átmeneti szálláshely szolgáltatások, (ide sorolhatók többek között a vendégházak, turistaházak stb.), kempingek és családi panziók.

 

Az alábbiak nem számolhatóak el a belföldi üdüléssel kapcsolatban:

  • utazás költségei (sem autó, sem közösségi közlekedés),
  • idegenforgalmi adó,
  • diákszálló,
  • kollégium,
  • munkásszálló,
  • vasúti hálókocsi.

 

Vendéglátásban az éttermekben, kifőzdékben, menzákon, gyorséttermekben, ételfutároknál lehet költeni a SZÉP-kártyáról, és ide tartoznak a cukrászdák, de még a szendvicseket értékesítő automaták is. Az ételfogyasztás mellett az italfogyasztás is fizethető a kártyával, vagyis ebben a formában akár alkoholos italokra is költhetünk a keretből. Csak italfogyasztás ételfogyasztás nélkül nem számolható el. Elkészített (meleg) élelmiszerekre akár ilyet kínáló élelmiszerboltokban is fel lehet használni a SZÉP-kártyát.

 

Alapesetben nem számolhatóak el a nem előre elkészített ételek (élelmiszerek) kiskereskedelmi vásárlása. Ezt azonban a kormány először 2022. február 1. és június 30., majd 2023. augusztus 1. és december 31. között lehetővé tette. Tehát a SZÉP-kártyát ebben az időszakban a bolti bevásárlásnál is fel lehet használni élelmiszerekre (hideg élelmiszerekre, tehát nem elkészített ételekre). Nem lehet azonban SZÉP-kártyával fizetni ekkor sem alkoholtartalmú italokért, dohány és dohánypótló termékekért és sóért.

 

A szabadidő szolgáltatások közé tartoznak a kulturális és sportprogramok, de mehetünk az oda kapott pénzből állatkertbe, növénykertbe, múzeumba vagy vidámparkba is. Emellett számos egészségügyi szolgáltatás is fizethető belőle, többek között az alábbiak:

  • fizikoterápia, ergoterápia, gyógytestnevelés,
  • orvosi gyógymasszázs,
  • optometria, látásvizsgálat,
  • dentálhigiéniai kezelés,
  • röntgen, ultrahang, MRI vizsgálat,
  • terhesgondozás,
  • családtervezés,
  • foglalkozás terápia,
  • akupunktúra,
  • aromaterápia,
  • logopédia,
  • homeopátia,
  • táplálkozásterápia,
  • természetgyógyászati ellátás,
  • sóterápiás barlang szolgáltatás,
  • lovas terápia.

Ha bizonytalanok vagyunk azzal kapcsolatban, hogy hol és milyen szolgáltatásokra lehet felhasználni a kártyán lévő pénzt, érdemes böngészni a bankhoz tartozó SZÉP-kártya applikációt, mivel az egyenleglekérdezés mellett a szolgáltatók listáját is megtalálhatjuk ott. Országszerte összesen több tízezer szolgáltató közül választhatunk.

Mire kell figyelni a munkáltatóknak a SZÉP-kártya utalások során?

A SZÉP-kártya kibocsátók átmenetileg a vendéglátás és a szabadidő számlákra érkező juttatásokat is fogadják, és azt automatikusan átvezetik a szálláshely számlára. Ettől függetlenül a munkáltatók pénzügyi vagy munkaügyi munkatársainak  2023. január 9-től ajánlott a szálláshely zseb számlaszámára utalni a munkavállalók SZÉP-kártya juttatásait.

Ellenőrizze munkavállalói SZÉP kártya szálláshely számlászámát!

A SZÉP kártyás szerződéskötéskor a kártyakibocsátók minden munkavállalónak automatikusan három – zsebenként egy – számlát nyitottak, vagyis minden kártyabirtokos alkalmazott rendelkezik szálláshely számlaszámmal is. Amennyiben a munkáltató korábban már bekérte a SZÉP-kártya-szerződést, vagy a három számlaszámot a munkavállalójától, akkor rendelkezik a szálláshely számlaszámával is. A munkavállalók ugyancsak a SZÉP kártya szerződésükön, vagy a kártyakibocsátó bankjuk portálján találják meg a szálláshely számlaszámaikat.

Hol lehet felhasználni a SZÉP-kártyát?

A SZÉP-kártyát a meghatározott célokra, termékekre szolgáltatásokra csak azoknál a vállalkozásoknál lehet felhasználni, amelyek szerződtek a kártyák elfogadására. Ezt jellemzően feltüntetik a honlapjukon, illetve a helyszínen. Ezen felül a kártyakibocsátó bankok oldalain keresők segítségével előre meg tudjuk nézni, hol fizethetünk a SZÉP-kártyánkkal.

Az ideiglenesen, 2023. augusztus 1. és december 31. között engedélyezett SZÉP-kártyás bolti (hideg) élelmiszervásárlásra ezeken a helyeken van lehetőség, ha kártyaelfogadók:

  • élelmiszer jellegű vegyesboltban,
  • zöldségesnél, gyümölcsösnél,
  • hentesnél,
  • halat árusító üzletben,
  • pékségekben,
  • egyéb élelmiszerboltokban.

A nagy élelmiszerláncok kártyaelfogadóvá váltak az előző, 2022-es ilyen kedvezmény idejére, így várhatóan 2023-ban is így lesz ez.

Melyik banknál lehet SZÉP-kártyát igényelni?

SZÉP-kártya igénylésre 2023-ban három banknál van lehetőség:

  • OTP Bank,
  • K&H Bank,
  • MBH Bank (2023. május 1. előtt MKB Bank).

Az OTP Banknál elérhető az online igénylés, amihez ügyfélkapu regisztrációra mindenképp szükség van. Emellett személyesen, az OTP fiókokban is lehet szerződést kötni.

A K&H Banknál a K&H ügyfélponton lehet szerződést kötni, ami után megújult felületen tudják ellenőrizni az adataikat a kártyabirtokosok. Emellett akciót is hirdetett bank azoknak, akik K&H SZÉP-kártyával rendelkeznek: ha emellé lakossági bankszámlát is nyitnak a banknál, akkor 30 ezer forint jóváírásra tehetnek szert.

A 2023. május 1. óta MBH Bankként működő pénzintézetnél online, a Videobankban lehet leadni az igénylést és akárcsak a másik két banknál, külön erre a célra fenntartott felületen lehet nyomon követni a vásárlásokat és az aktuális egyenleget.

Hogyan tudom lekérdezni az egyenleget?

Az OTP Banknál a SZÉP-kártya egyenleget ezen az oldalon, a kártyaszám és a telekód megadásával lehet lekérdezni. A másik lehetőség az OTP SZÉP mobil alkalmazás letöltése.

A K&H Banknál itt tudsz belépni a felületre, ahol megtalálsz minden fontos információt a változásokról, valamint az egyenleged is itt tudod lekérdezni. Ha éppen nem vagy internet közelben, akkor telefonon, a K&H TeleCentert tárcsázva tudod lekérni az egyenlegedet. Ezt a telefonszámot lehet hívni: +36 1 335 3355, reggel 7 és este 10 óra között.

Az MBH Banknál a SZÉP Kártya mobilapplikáció letöltése a leggyorsabb megoldás, erről ezen az oldalon lehet részletesen olvasni.

A SZÉP-kártya egyenleg lekérdezéséről részletesen ezen az oldalon írtunk.

Hogyan adózik a SZÉP-kártyára fizetett pénz?

A SZÉP-kártyára utalt béren kívüli juttatás után a munkáltatónak adót kell fizetnie. A SZÉP-kártya birtokos munkavállalónak a kapott összeg után akkor kell plusz pénzt fizetnie, ha meghatározott időn belül nem használja fel a kapott összeget.

A SZÉP-kártyán lévő támogatás után 28 százalékos adót kell fizetni, ami a 15 százalékos személyi jövedelemadóból és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adóbóll adódik össze. A kedvezményes keretösszeget meghaladó rész egyes meghatározott juttatásnak minősül, ami után a munkáltatóknak 33,04 százalékos adókötelezettséget kell megfizetni. A meghaladó rész utáni az adóterheket a juttatás hónapja kötelezettségeként kell megállapítani, bevallani és megfizetni.

A SZÉP-kártya juttatás az évi 450 ezer forintos adókedvezményes határig a munkáltatók számára sokkal olcsóbb, mint ha bért fizetnének a dolgozóknak.

A SZÉP-kártyán lévő pénz esetében az sem mindegy, hogy azt pontosan mikor költjük el. A jelenleg érvényben lévő szabály szerint a legalább egy év alatt fel nem használt, „bennragadt” összeg után (március 20-án és szeptember 20-án) egyszeri, 15 százalékos díjat számolnak fel. Erről itt írtunk bővebben.

Széchenyi Pihenő Kártya és Széchenyi Kártya: mi a különbség?

Széchenyi Istvánról több, jelenleg is futó programot neveztek el, amelyeknek a nevei is hasonlóak. Az egyik a Széchenyi Pihenő Kártya, vagyis a SZÉP-kártya, amiről eddig is szó volt a cikkben. Ez a munkaadók által a dolgozóiknak adható béren kívüli juttatás.

A másik, hasonló elnevezésű program a Széchenyi Kártya Program, melynek teljesen más célja van, a kis- és középvállalkozói szektornak kínálnak kedvező, kamattámogatással elérhető Széchenyi Hiteleket. A programot a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. hozta létre, mely a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) összefogásában jött létre 2002-ben. A KAVOSZ elsődleges célja a kkv szektor hitelezése. Jelenleg több, állami támogatással elérhető finanszírozási formája is van a programnak.

Similar Posts